49./ I. donáti utca 13./a
Ha a táj a romantikus ember lelkének, elmeállapotának hű visszatükrözése, akkor itt aztán “beborúlt a vígság álorcája”, ahogyan megtanultuk — legalább ebben a képben is működik az ide-oda tükrözés.
Szép, szolid, jóállapotú gyöngyszem ez a Donáti utca sűrűn beépített és tagolt legelején. Egy kisebb házsor után, ahogy a lejtő egyenest nekilódul, hogy az Alkotmánybíróság tömbjének szaladjon, ott áll ez az épület egy nyerstéglás átlagosság és egy csicsamicsa eklektikus habcsók között. A bájos, sarkos romantikáját még a jéghideg szürkületbe hajló délután sem engedte elrejteni.
Mintha nem is Budapesten járnánk, az efféle skizofrén formakincs nem jellemző a mi örökké formálódó, bonyolult eklektikánkra, az örök átmenetiségre. Ez a csendes urbánus takarosság ugyancsak nem túl gyakori. Szép a kiugratott ablakkeretet tartó konzol, szép a gótizáló ikerablak és alatta a murál, utóbbi Kövesházi Kalmár Elza plasztikáira emlékeztet távolról.
A szuterénről nem vagyok hajlandó tudomást venni, viszont szeretném felhívni a figyelmet az e ház esztétikai értékének emelésében is fontos szerepet játszó kőburkolatra.