52./ IX. berzenczey utca 11.
Lechner Ödön. Ha ezt a mágikus nevet kiejtem, szinte biztos vagyok benne, hogy szabálytalan keleties minták járnak körtáncot túlszaturált Zsolnay-kerámiákkal az olvasók szeme előtt.
Ehhez képest a család főhadiszállása és bérháza, a Berzenczey utca 11. annyira egyszerű és puritán, hogy komolyan gondolkoznom kellett rajta, melyik is lehet itt a Lechner-ház. Nehéz ügy, amikor az építész magának (is) tervez, annak “olyannak” kell lennie, az “olyan” pedig a legmagasabb minőséget, a meggyőződést leghívebben kifejező megvalósítást jelenti, csak sokszor túl nehezen formálódik ahhoz, hogy nevet lehessen adni neki. Meg persze az “olyan” az az én kivetülése is az épület terveire, lásd. a családi házát negyvenszer elégedetlenkedve áttervező, majd kibontott anyagokból ad-hoc improvizáló építőmester esete.
Lechner még ma is jókora falat. Ahogy a Déry-Merényi fogalmaz: “Lechner Ödön véleményei, állásfoglalásai egy nemzedék világképét befolyásolták”. Szerintem sokak számára jelenti Lechner ma is a Szecessziós Építészetet, pedig számára a nemzetközi szecesszió bontakozása csak kifutópálya volt a nagy mandátumos nemzeti stíluskereséshez, és annak a felismeréséhez: “A modern építőművészet zászlaja alá kell állnia, melynek építőanyaga a vas, beton és kerámia.” Kerámia helyett üveg, és körülbelül megérkeztünk a mába.
A sok neós próbálkozás és bonyolult részletességű, de egyéni hangvételű épületen át ő végül megérkezett a szinte bolygatatlan falsíkokig, melyeket csak festés, keretezés díszít.
Ennek a maga idejében végtelen és meghökkentő formai letisztultságnak a bástyája a Lechner-ház, amiben én a kerámiadíszeken kívül semmi szerethetőt nem tudtam találni — de ezeket a kis ornamenseket kedvem lenne megnyalogatni, olyan hívogatóan fénylenek a homlokzaton, biztos finomak is. Félre tréfa, az önkormányzat felújíttatta az épületet, de ez micsoda lelketlen rutinmunka, sikerült csupa barkácsbolti anyaggal és szerelékkel dolgozni, hát most az egész olyan is; meglehetősen lechnertelen.