365buildings

365 budapesti lakóépület. urban exploration lite, avagy urbex lady edition.

56./ XI. dayka gábor utca 83.

“A Sashegy oldalában áll egy kis lakóház, szalagmódra végigfutó ablakokkal, fénylő falakkal, kedves, hiánytalan belsőségekkel.”

Rögtön újraolvasásra ajánlom a fenti mondatot. Molnár Farkas vezeti fel ezekkel a szavakkal a Híd folyóiratban 1942-ben megjelent “vitáját” Sámsondi Kiss Bélával.
Ha a képeket tekintjük, persze nyilvánvaló, minek veszett nyoma talán örökre állagmegóvás híján: ablakok, fénylő falak, arra pedig, hogy mi történt az építész tervezte egyedi bútorokkal, gondolni sem merek.

Tudom, nem teljesen nyilvánvaló ránézésre, miért fáj ezesetben különösen a romlás. Bevallom, én semmit sem tudtam Sámsondi Kiss Béláról, nem tudtam, hogy micsoda “zseniális konstruktőr” (így a Lőrinczi-Vargha Építészeti kalauza) volt. Ő az ún. szövetszerkezetes vasbeton építési rendszer feltalálója, melyben a truváj, hogy mindössze 3-4 cm-es falvastagság mellett is nagyszerűen hőszigetelt, tükörsima falak hozhatóak létre viszonylag környezettudatos és költséghatékony módon (utóbbi két előny az 1930-as években abszolút igaz és egyedülálló).
Pedig jó volna látni az enteriőrt, hiszen szellemes megoldással bútorként is használható szekrénypillérek kerültek beépítésre, tkp. ezek hordják a terhet és tagolják a belső teret.

Amikor a műemléki pusztulás ennyire szomorú példáját látom, két kívánságom van, ha már ahhoz nem vagyok elég gazdag, hogy megvásároljam az ingatlant: csendesen hüppögve felmászni a Szabadság-hídra és a Dunába vetni magam, vagy LV102 Ráday Mihály égsárkányként reinkarnálódni és rászabadulni a jelenlegi tulajdonosra és a KÖH-re, aztán a NEFMI-re és a Fővárosi Önkormányzatra. Sajnos eddig még egyik sem következett be.

Még egy kis adalék: Erdély Miklós mesterének mondhatta Sámsondi Kisst. Jovánovics György Fillér utcai műtermét pedig az építész útmutatása és tervei alapján építette meg sajátkezűleg. A 2004-es Velencei Építészeti Biennálé magyar jelenléte erősen Sámsondi Kiss munkásságának bemutatására, továbbgondolására épült, ekkor volt látható Jovánovics L.W lépcső Hommage á Sámsondi Kiss Béla című installációja is. Így megy ez.

  1. 365buildings posted this