82./ VII. károly körút 1.
Először úgy gondoltam, majd elmélkedjünk az ún. városképi jelentőségű objektumokról, aztán, ha túlvagyunk a kötelező körökön (Parlament, Halászbástya, SZOT üdülő a Rózsadombon) - ezek a primér asszociációk úgysem használnak az Ügynek -, akkor majd lehet értekezni dekoratív, meg emberarcú modernről. No de nem erről lesz szó, hanem arról, hogy akkor ez most egy épület, vagy kettő? Valamint: hogyan került Crescentia asszony az Astoria sarkára?
Azt, hogy az órás-gorenjés-rafis épülettömb tulajdonképp két eltérő korú épület jó stratégiai és esztétikai érzékkel felismert, szinte varrásnélküli (seamless) kombinációja, sokan tudják. Ha elég sokáig mélázunk a 7-es buszcsalád megállójában, észrevehetjük az illesztést, egy vékony vonalat a kiugratott falrész és a körtorony között szemre félúton. Hültl Dezső 1935-re akkorát lépett előre a Semsey-bérpalota tervezése óta, hogy átlépte a Dunát, de még a saját árnyékát is: anyaghasználatát és tömegalakítását a szomszédos házhoz igazította az MTA-bérház építésekor, és ezzel létrehozta a tulajdonképpeni “teret”, melyet Astoria néven ismerünk. Ez egyszerre okos, önzetlen húzás a grandiózus végeredmény reményében.
Crescentia asszony pedig jó sok áttétellel jutott a bejárattól sréhen balra a homlokzatra: az MTA allegóriája alternatív címet viselő Johann Ender festmény “tudásosztó” Hébé-alakjához állítólag ő szolgált modellként, így Jungfer Gyula szobra akaratlanul Széchenyi szívszerelmét (is) örökíti meg a Magyarországot szimbolizáló szomjas Turullal.
Az MTA-bérház épülete másképp városképi jelentőségű, mint a kezemfeje megoldások ebben a kategóriában. Valahogyan, változatlanságával - én nem emlékszem olyanra már, hogy a gorenje ne lett volna rajt’ - a főváros alapvető változatlanságát is jelöli. Annyira kitett helyen van, és szerencsére annyira állja a sarat (meg a változások szelét), hogy önmagában is szimbolikus. Kinézett a miliője így, meg így és így, meg így, a lényeg ugyanaz maradt.
nagybátyám lakik, amikor pesten vagyok